Új utak után nézett az építési- és közlekedési miniszter annak érdekében, hogy a vasútipálya-felújítások megvalósulhassanak.
Szerző(k): Zádori BenceEddig soha nem látott mennyiségű, 80,1 milliárd forintnyi személyi kölcsönt vettek fel júliusban a lakossági ügyfelek. Az új rekordot ráadásul a nyár kellős közepén sikerült elérni, amikor általában nem a legerősebb a kereslet a lakossági hitelek iránt. Közelítünk az egyszámjegyű kamatokhoz.
Szerző(k): Vígh GáborA svájci jegybank immár harmadszor csökkentette alapkamatát 25 bázisponttal, 1 százalékra. Egyúttal véget ér egy korszak: távozik a jegybankelnök, akinek a brókerbotrányokat is köszönhettük.
Szerző(k): Fellegi TamásAz Európai Bizottság elnöke közel ezer eurós napidíjat adott egy mezőgazdasági jelentést felügyelő professzornak.
Szerző(k): L. K.Visszautasítja a vádakat az MVK Zrt.
Szerző(k): Z. B.Még segítettek is neki.
Szerző(k): L. K.Kéthetes mélypontra esett vissza a forint árfolyama csütörtökön, közben a hazai tőzsdén töretlen az optimizmus, sorra dőlnek a rekordok a BÉT-en.
Szerző(k): Sárosi ViktorA Magyar Nemzeti Bank rontott inflációs várakozásain, idén 3,5 és 3,9 százalék között alakulhat az átlagos fogyasztóiár-emelkedés. 2025-ben és 2026-ban a jegybanki célérték alatt maradhat a mutató. „A háztartási lakásberuházások aránya emelkedni fog, de ez az egyetlen jó hír a beruházásokkal kapcsolatban” – mondta Balatoni András, az MNB Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.
Szerző(k): Horváth BalázsA Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke megosztott néhány új információt a libanoni robbanások magyar vonatkozásai kapcsán.
Szerző(k): Vermes Ádám